Ji Ching: jóslás és bölcsesség

Ji Ching: jóslás és bölcsesség

A világ legősibb jóskönyve, a kínai Ji Ching, magyarul: Változások könyve. A nagyjából 3000 éves szent könyv a kínai civilizáció egyik legfontosabb írásos emléke, amely több száz év alatt érte el végleges formáját.
 
 
 
A cigánykártya mágikus világa 2.

A cigánykártya mágikus világa 2.

A cigánykártya 36 (ritkábban 32) lapból áll. Több fajtája ismert. Ezek közül a ún. Piatnik-kártya lett a legszélesebb körben elterjedt, amely a magyar származású Piatnik Nándor által alapított kártyagyárról kapta nevét az 1900-as években. Az előző rész itt olvasható! tovább
 
 
 
A cigánykártya mágikus világa 1.

A cigánykártya mágikus világa 1.

A cigányság hitvilágában a jóslás nem egy kiválasztott ember, mágus vagy jövendőmondó különleges képessége, hanem a mindennapi élet élő hagyománya. Spirituális gyakorlat, melynek az a hit az alapja, hogy az ember képes tulajdon sorsát előre megjósolni, és egyúttal befolyásolni is. tovább
 
 
 
 
 
 

Jóslás az ókorban

Az ókori jövendőmondók a madarak röptéből, az állatok beléből, a csillagok állásából, illetve más természeti jelenségekből következtették ki előrejelzéseiket.

Az első jósok valószínűleg az ókori Mezopotámia vallási vezetői, papjai voltak több, mint 4000 évvel ezelőtt. A legelső jóskönyv pedig az ókori Kínából maradt ránk: keletkezését az i.e. 3000-re datálják. Ez a Ji Ching (más átírás szerint Ji Csing vagy Ji King), azaz a Változások könyve, a kínai kultúra egyik legrégibb írásos emléke. A könyv 64 jósjelet (hexagramot) tartalmaz, melyek a kínaiak hite szerint az univerzum rejtett összefüggéseit foglalják össze.

A jóslás mind az ókori Görögországban, mind az ókori Rómában teljesen természetes és bevett gyakorlat volt. Nemcsak az uralkodók, hanem az egyszerű emberek is kikérték a jósok tanácsát, prognózisát fontos döntéseik előtt. A képzett, híres jósok általában csak az arisztokráciának, az egyszerű jövendőmondók viszont bárkinek jósoltak, aki megfizette szolgálataikat.

Az ókori Görögország leghíresebb jósdája Delphoiban volt, ahol a püthia, azaz a papnő közvetítette az embereknek Apollón, a művészetek és a jóslás istenének – híresen kétértelmű – jóslatait. Ezek sokszor annyira zavarosak voltak, hogy megfejtésükhöz az emberek gyakran a papok segítségét kérték. A Delphoi szentély-együtteshez hasonló szerepet játszhatott az etruszk hitvilágban a Fanum Voltumnae nevű vallási központ, ahol a hagyomány szerint évente egyszer tanácsot hívtak össze a vezetők, hogy megvitassák a népet érintő lényeges kérdéseket. Ahogyan a görögöknél, az etruszkoknál is teljesen természetes volt minden jelentős vállalkozás (pl. hadjáratok) előtt jóslatot kérni.

Az ókori Itáliában auguroknak nevezték a jósokat, akik a madarak röptéből, hangjából, színéből, mozdulataiból állapították meg előrejelzéseiket. A rómaiak hite szerint ugyanis a madarak tudhatják leginkább mi a szándéka az isteneknek, hiszen ők vannak legközelebb lakóhelyükhöz, az éghez. Az ókori Rómában egyébként már kiterjedt irodalma is volt a jóslás művészetének. Cicero például A jóslásról című könyvében összegyűjti és csoportosítja az általa ismert technikákat és módszereket.


Vissza